Az iráni külügyi szóvivő bírálta hétfőn a német kancellár azon kijelentését az iráni-izraeli konfliktussal kapcsolatban, hogy Izrael "elvégzi a piszkos munkát" az egész Nyugat számára, a szóvivő szerint ez árthat a Berlin és Teherán közötti kapcsolatoknak.
Izrael majdnem megölte Irán legfőbb vezérét, Ali Hámenei ajatollahot és az ország politikai vezetését egy Legfelsőbb Nemzetbiztonsági Testület elleni támadással, de nem került sor a katonai akcióra – jelentette ki Ali Laridzsáni, a legfőbb vezér tanácsadója az Iran International cikke szerint.
A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója teljes támogatásáról biztosította az Egyesült Államok törekvését az Iránnal folytatandó tárgyalásain - Rafael Grossi erről vasárnap egy interjúban beszélt.
Teherán néhány hónapon belül újrakezdheti az urándúsítást - nyilatkozta Rafael Grossi, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (IAEA) főigazgatója az amerikai CBS News televíziónak.
A jemeni húszi lázadók ballisztikus rakétatámadást hajtottak végre Dél-Izrael ellen, amelyet az izraeli légvédelem valószínűleg sikeresen elhárított - számolt be a Times of Israel.
Több forrás is arról számolt be, hogy Irán megelégelte Moszkva késlekedését a modern Szu-35-ösök kapcsán, és most Kínánál érdeklődik a J-10C vadászgépek iránt.
Az amerikai hadsereg azért nem vetett be bunkerromboló bombákat Irán egyik legnagyobb nukleáris létesítménye ellen, mert a helyszín túl mélyen fekszik ahhoz, hogy ezek a fegyverek hatékonyak legyenek - jelentette ki Dan Caine tábornok, az Egyesült Államok vezérkari főnöke egy szenátusi meghallgatáson, a CNN szerint.
Az amerikai haditengerészet hadihajói túl gyorsan fogyasztották SM-3-as elfogórakétáikat az Irán-Izrael háború során - mondta el szenátusi meghallgatáson James Kirby, a haditengerészet ügyvivő főparancsnoka. Elképzelhető, hogy az USA-nak nem lenne elég elfogórakétája ahhoz, hogy egy globális háborút megvívjon.
Iránnak minden joga megvan ahhoz, hogy folytassa a békés célú urándúsítást, Teherán pedig elkötelezett aziránt, hogy fenntartsa ezt a jogot, bármibe kerül is – jelentette ki Eszmai Bagheri, Irán külügyminisztériumi szóvivője.
Majdnem egy hete semmilyen nyilvános platformon nem mutatkozott Ali Hámenei, Irán legfőbb vezére. Az ajatollah távolmaradása már az iráni lakosságnak is feltűnt és az iráni közmédiában is téma volt – írja a New York Times és a Jerusalem Post.
A CIA igazgatója szerint az amerikai csapások súlyosan károsították Irán nukleáris programjá - írta meg a Reuters.
Az idei júniusra vízválasztó időszakként fognak majd emlékezni, olyanra mint, amely a globális kormányzás régi multilaterális megközelítésének végét jelezte. A meglévő intézmények, különösen azok, amelyek a "Nyugat" eszméjére épültek (mint például a NATO és a G7), már nem számítanak. Miközben Amerika jelezte, hogy csapást mérhet iráni nukleáris létesítményekre, nem vette a fáradságot arra, hogy az akcióról előtte konzultáljon a többi NATO-taggal. Éppen ellenkezőleg, Donald Trump elnök a kanadai Kananaskisban tartott G7-találkozóról idő előtt távozott, hogy elindítsa a légi csapást.
Úgy néz ki, egyelőre kitart a tűzszünet a Közel-Keleten, Irán és Izrael is tartja magát a tegnap megkötött egyezséghez. Teherán és Jeruzsálem is győzelmet hirdetett. Közben nagyon úgy néz ki, hogy az iráni atomprogram túlélte az USA és Izrael támadását, Teherán már jelezte, hogy eszük ágában sincs lemondani az urándúsításról, sorra lépnek ki a nukleáris képességüket korlátozó egyezményekből. Donald Trump amerikai elnök megfenyegetette Teheránt, hogy ha megint nekiállnak az urándúsításnak, Amerika támadni fog. Cikkünk folyamatosan frissül a Közel-Keletet lángba borító Irán-Izrael konfliktus szerdai fejleményeivel.
Végre izraeli források is megszólaltak az iráni nukleáris létesítmények elleni amerikai csapásokról: ezek alapján erős túlzásnak tűnik Donald Trump amerikai elnök azon kijelentése, mely szerint sikerült totálisan megsemmisíteni az iráni atomprogramot.
Donald Trump bejelentette: az Egyesült Államok azonnal megtámadja Iránt, ha ismét nekiállnak uránt dúsítani – írja a Times of Israel.
Pár órával azután, hogy az iráni parlament megszavazta a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséggel való együttműködés felbontását, Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter bejelentette, hogy az atomsorompó-egyezményből is kiléphet hamarosan Teherán.
Hosszú távon biztosítanák az ország pénzügyi stabilitását.
Az inflációs adat után nagy erősödést követett a gyengülés.
Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború eseményeivel.
Mérlegeli a nagyobb nyomásgyakorlást.
Friss adatok érkeztek.
Sötét felhők a költségvetés felett.
Az éghajlatváltozás lehet az, ami átbillenti a növekedést a recesszióba.